Poszeidon rendszer modul

Poszeidon EKEIDR modul

A Poszeidon egy komplex dokumentum rendszer modul, mely végig kíséri az iratokat a beérkezéstől vagy a keletkezéstől kezdve az irattárazáson és postázáson át a selejtezésig, legyenek azok elektronikus – e-mail, fax, fájlban tárolt – és/vagy papír alapú dokumentumok.
A Poszeidon teljes körű és kibővített tanúsítvánnyal rendelkező minősített szoftver, amely megfelel a magyar országon hatályos jogszabályoknak és előírásoknak, illetve magyar országon elsőként az iratkezelő rendszerek körül megkapta a MoReq2 tanúsítványt. Jelenleg ez tekinthető az egyetlen olyan EU-s ajánlásnak, amely révén valóban egységes iratkezelési rendszerek alakulhatnak ki a szó mindkét értelmében, mivel a MoReq általános érvényű, mégis konkrét követelményeket fogalmaz meg az elektronikus rendszerek elvárt paramétereire vonatkozóan, ugyanakkor a hibrid rendszerek kialakítására és üzemeltetésére is megoldást kínál. A rendszer támogatja az összes iratokkal kapcsolatos munkafolyamatot, ezzel lehetőséget biztosít a modern, papírmentes ügyiratkezelésre való áttérésre, és megvalósítja az ehhez szükséges elektronikus archiválást a jogszabályban előírt módon.

Poszeidon kötegelt scannelés modul

Nagy számú, papíralapú irat vonalkód alapján azonosított, kötegelt digitalizálása. (Előfeltétele a Poszeidon EKEIDR modul megléte.)

Poszeidon OCR karakterfelismerő modul

A Poszeidon rendszerben található OCR modul segítségével, a bedigitalizált képállományok indexálhatóvá és szerkeszthetővé válnak. Ez a folyamat ütemezett időközönként megy végbe, de lehetőség van az úgy nevezett magas prioritással rendelkező iratok szinte azonnali karakterfelismerésére is. (Előfeltétele a Poszeidon EKEIDR modul megléte.)

Poszeidon DMS modul

A Dokumentum menedzsment modul lehetővé teszi tetszőleges mélységű hierarchikus mappa struktúrába szervezve fájlformátum független dokumentumok többszintű hozzáférés, verzió- és státuszkezelését, a dokumentumokkal kapcsolatos csoportmunkát elektronikus munkafolyamat-támogatással, visszakeresését tartalom, irat és dokumentumkezelési meta adatok, kulcsszavak, feljegyzések és egyedi címkék szerint. (Előfeltétele a Poszeidon EKEIDR modul megléte.)

Poszeidon WorkFlow modul

A munkafolyamat szerkesztő modul képes szekvenciális lépések, elágazások, párhuzamos tevékenységek és ciklusok kezelésére. Tetszőleges számú, dokumentumokhoz, iratokhoz, ügyiratokhoz vagy más Poszeidon nyilvántartási elemekhez rendelhető folyamatlépéseket definiálhatunk, funkcióellenőrzésekkel (feltöltés, frissítés, iktatás, véglegesítés, szerződéstárba-, utasítástárba helyezés) társítva. Egy feladatot konkrét személyhez vagy felhasználók csoportjához lehet dedikálni egyéncsoportokon keresztül (egyedi, kollektív, egy fő a csoportból), ezen feladatok továbbíthatóak, kioszthatóak, a feladatlépésekhez részhatáridők rendelhetők. (Előfeltétele a Poszeidon EKEIDR modul megléte.)

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik szöveges fájlok, amelyeket böngészési élmény javítására használunk. A sütik használata letiltható minden böngésző beállításaiban. Az "Elfogad" gombra nyomva felhasználóink elfogadják az oldal által lerakott sütiket. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás